HAJNALIG

2014. 12. 04 – Hong Kong

Az óra mutatója húsz perce haladt át az egyes számjegyen, a színpad fényei kihunytak, a nézőtéren lévő rajongók sikoltozása egyre csendesebb lett. A csarnok VIP termében egész családias hangulat alakult ki a 2014-es MAMA nyertesi között. Halk zene szólt a háttérben, miközben néhány pincér drága pezsgőt szolgált fel az elegáns öltönybe és ruhába bújtatott hírességeknek. Az est legnagyobb csillaga természetesen az immár tíz tagú fiúbanda, az EXO volt.

- Nagyszerű voltál, hyung – lépett oda Suho mellé az EXO maknae-ja, Sehun, majd néhány biztató mozdulattal megveregette a másik vállát. A csapat vezetője elmosolyodott, mielőtt lágyan összekoccintotta a poharát a magasabb fiúéval.

- Köszönöm. Tudod, ez már nem az első alkalom, hogy beszédet mondok, de még ennyi idő után is remeg a kezem, és cikáznak a gondolataim, ha nagy közönség előtt állok, és most, hogy már csak tízen vagyunk, nagyon meg kell gondolnom, hogy mit mondok a nyilvánosság előtt.

- Ezért vagy te a vezetőnk. Mindig megfontolt és bölcs vagy – nevetett Sehun, miután lehúzta a pohara alján lévő maradék pezsgőt.

- Igyekszem, de te már ne igyál többet – felelte határozottan, miközben kivette az üres üveget a fiatalabb kezéből és letette a mellettük lévő asztalra.

- Miattam ne aggódj, inkább Jongin-t tartsd szemmel. Tudod, hogy nem bírja az alkoholt, és az este folyamán már legalább háromszor vettem el tőle azt a poharat – pillantott legjobb barátja felé Sehun, aki épp egy hosszú, barna hajú, fiatal lány nyakába suttogott. Mindketten jóízűen nevettek, miközben kezeik egymás testének legkülönbözőbb pontjait simogatták.

Mintha megérezték volna, hogy figyelik őket, a lány felkapta a fejét és tekintete azonnal összefonódott Sehunéval. Bájos arca megmerevedett, ahogy arrébb húzódott Jongintól és lefejte magáról a részeg fiú ujjait.

- Hányszor mondjam még el neki, hogy ne nyilvánosan flörtöljön a barátnőjével. Hálásnak kellene lennie, hogy egyáltalán megengedtem, hogy velünk jöjjön Nami – bosszankodott Suho, miközben gyilkos tekintettel méregette a párt. - Hol vannak a többiek?

             - Chanyeol, Kyungsoo, és Jongdae visszamentek a hotelbe. Baekhyunt Taeyeonnal láttam. A többieket nem tudom, de azt hiszem, én is visszamegyek a szobámba. Fáradt vagyok, és szeretnék aludni néhány órát, mielőtt indul a gépünk.

- Rendben, én összeszedem Jongin-t, mielőtt ismét címlapra kerül a felelőtlen viselkedése miatt.

- Jól van. Később találkozunk – intett Sehun, majd kezét szája elé téve ásított egy nagyot. Még néhány percig ott maradt az asztal mellett, miután Suho eltűnt mellőle és szemei ismét elkalandoztak a Naminak nevezett lányon. Gyönyörű volt, mint mindig. Hosszú, barna haja laza hullámokban pihent két vállán és hátán, rövidebb tincsei pedig bekeretezték egész arcát. Egy combközépig érő, elegánst fekete koktélruhát viselt, amelynek hálós része elfedte nyakát, és hátul egy hosszú ezüst cipzár díszítette. Egyszerű testszínű harisnyát és fekete tűsarkút választott a ruhához. Barna szemeit füstös szemfestékkel emelte ki, dús ajkaira pedig tűzpiros rúzst kent.

            Sehun szíve megdobbant a látványtól, hiszen tudta, hogy az a lány, akit most olyan vágyakozva figyelt, sosem lehet az övé, legalábbis nem úgy, ahogy szeretné. Nem sokkal azután kezdett el randizni Jonginnal, hogy debütáltak. Hostessként dolgozott az egyik rendezvényen, ahová az EXO is hivatalos volt. Nami mindenkit elbűvölt kedves mosolyával és megnyerő, őszinte személyiségével. Bárhová ment, imádták őt, Jongin pedig azonnal beleszeretett, de volt egy olyan oldala, amit Sehunon kívül senki sem tudott.

Egy órával később.

A hotel szobában teljes csend uralkodott. A hatalmas, párnákkal teli franciaágyon feküdtem, szemeimet lehunytam, miközben gondolatimba mélyedtem. Habár azt mondtam Joonmyunnak, hogy lefekszem, mert fáradt vagyok, az agyam nem akart leállni, és egyfolytában Namin kattogott. Hogy milyen kapcsolat is volt köztünk? Magam sem tudtam volna behatárolni. Barátok? Nem voltunk barátok, de ismertük egymást. Miután összejött Jonginnal, rengeteget lógott az öltözőnkben, mindig segített a fiúknak, ha szükségük volt valamire. Meleg ételt hozott egy-egy éjszakába nyúló próba után, ezért mindenki imádta. Ő volt az EXO segítőkész angyalkája. Nami...

Ahányszor lehunytam íriszeimet láttam magam előtt elbűvölő mosolyát. Fülemben hallottam édes kuncogását, bátorító, biztató szavait, amivel mindig sikerült megnevettetnie, ha szomorú voltam. Ő volt a legvidámabb és legkedvesebb lány, akit valaha ismertem. És hamarosan megtörtént az, amitől a legjobban féltem: Jongin mellett én is elkezdtem komolyabb érzelmeket táplálni iránta. Nem beszéltem róla senkinek és próbáltam titokban tartani, mert tudtam, ha kiderülne az akár tönkre is tehetné a csapatot, de ettől csak még jobban szenvedtem.

Gondolataimat erőteljes dörömbölés zavarta meg, mire azonnal kipattantak a szemeim. Levetettem magamról a meleg takarót, és nagy lendülettel kimásztam az ágyból. Valószínűleg valamelyik részeg csapattársam eltéveszthette a szobaszámot, vagy elhagyta a belépőkártyáját, és most hozzám akart bekéredzkedni. Ennyit a nyugodj éjszakáról. Sóhajtottam egyet, majd lenyomva a kilincset kinyitottam az ajtót, de a látvány, ami elém tárult, nem az volt, amire számítottam.

- Mit keresel itt? - pislogtam az előttem álló személyre, aki döbbent arcom láttán elmosolyodott, és beinvitálta magát a szobámba.

- Gratulálok, hercegem – kuncogott, s miután lábával behajtotta a szoba ajtaját, gyengéden magához ölelt. - Büszke vagyok rátok. Főleg rád. Láttam, hogy elérzékenyültél.

Finom érintésétől és a testének közelségétől megremegtem, és egy halk sóhaj szökött ki a számon.

- Nem kellene itt lenned – ez volt minden, amit mondani tudtam.

- Dühös vagy? - nézett fel rám hatalmas csokoládé szemeivel, amitől azonnal meglágyult a szívem. Miért történik mindig ez? Annyiszor megfogadtam, hogy többet nem engedek neki, és mégis... elég egy pillantása ahhoz, hogy megváltoztassa a teljes gondolkodásomat.

- Tudni akarod az igazat? - köszörültem meg a torkom, ahogy próbáltam rendszerezni a fejemben lévő szavakat. - Igen, dühös vagyok, mert minden alkalommal eljátszod ezt. Ha jól emlékszem, két hete világosan megmondtam, hogy nem akarom folytatni ezt a kapcsolatot. Jongin szeret téged, te pedig...

- Sehun! - emelte fel hangját, miközben mutatóujját az ajkaimra helyzete, ezzel sikeresen belém fojtva a szavakat. - Végeztem Jonginnal! - közölte komoly arccal, mire elkerekedtek szemeim.

- T-tessék? - habogtam, majd óvatosan csuklója után nyúltam, hogy elhúzzam kezét az arcom elől. - Összevesztetek? - tértem azonnal a lényegre.

Mindig ez történt. Én voltam Nami vigasza, ahányszor problémája támadt Jonginnal. Körülbelül egy éve kezdődött. Az egyik fellépésünk után kitört a balhé: napokig nem beszéltek egymással, Nami pedig hozzám fordult segítségért. Ő gyenge volt, én pedig túlságosan szerelmes, így egyik éjszaka megtettük azt, amit sosem kellett volna. Utána persze minden rendeződött, és mi egy szót sem beszéltünk a történtekről egészen a következő vitáig. Valahogy rendszeressé vált, abból az egy alkalomból hétvégék lettek, a hétvégékből pedig napok. Ez így ment három hónapig. Képtelen voltam Jongin szemébe nézni, tudva, hogy a barátnője és én titokban szeretők vagyunk. De egy idő után meguntam az őrlődést és közöltem Namival a tényeket. Nem akartam elveszíteni, de nem láttam kiutat.

- M-már megint részeg... - fordította oldalra a fejét, nehogy meglássam szemeit, de remegő hangja elárulta. - Nem bírom tovább, Sehun – fakadt ki, miközben a nyakamba borult. - Szeretem őt, de egyre többet veszekszünk és kibírhatatlan.

A szívem megszakadt, de képtelen voltam eltolni magamtól. A józan eszem azt kérdezgette, miért ölelem ilyen szorosan, ha épp most vallotta be, mennyire szereti Jongint, de a szívem nem tudta elengedni törékeny testét. Szeretni akartam őt.

- Mostanában egyre többet gondolok rád – motyogta, miközben arrébb húzódott, hogy a szemembe nézhessen. - Olyan nehéz, és olyan aljasnak érzem magam. Túlságosan szeretem Jongint ahhoz, hogy elmondjam neki az igazat.

- Nem kell megtudnia – szólaltam meg halkan. Hatalmas lelkiismeret-furdalásom volt. Hátba szúrom a legjobb barátom, egy utolsó gazember vagyok, de a Nami iránt érzett szerelmem teljesen elvakított, és a legrosszabb, hogy tisztában voltam vele, mégsem akartam kimászni belőle.

- Szakítok vele – jelentette ki mosolyogva. - Az elmúlt két hétben, amíg nem érezhettem a tested a testemen, Sehun, rájöttem, hogy sokkal jobban vágyom rád, mint azt gondoltam – mondta, miközben ujjaival lassan kigombolta a pizsamaként szolgáló ingem első gombját.

- Nami... – sóhajtottam frusztráltam, mert nem tudtam eldönteni, mi a helyes. - Nem hiszek neked! – jelentettem ki egyszerűen, mire szépséges arcáról lefagyott a mosoly, és helyét meglepettség vette át. - A tíz ujjamon sem tudnám megszámolni, hányszor hitetted el velem, hogy ott hagyod Jongint. Hittem neked és reménykedtem benne, de végül mindig visszamentél hozzá. Nem akarom folytatni! - Az utolsó mondat kissé hangosabbra sikerült, mint terveztem, ezért Nami szája megremegett a rátörni készülő sírástól. Kezdtem elveszíteni az önuralmam, dühös és szomorú voltam. Úgy éreztem magam, mint egy játékszer, akivel kénye-kedve szerint szórakozhat az ember. Kezdetben elvakított a szerelem, ittam minden egyes szót, ami elhagyta Nami finom és kívánatos ajkait. Mintha minden alkalommal bűbájt szórt volna rám. De nem tudtam hibáztatni, mert tisztábban voltam vele, hogy nem szándékosan csinálta. Nem akart nekem fájdalmat okozni, bántani vagy becsapni, szeretett engem, vagy legalábbis vonzódott hozzám. Még így is ő volt számomra a legrendesebb lány, akit ismertem. Ártatlan volt, és néha saját magamat hibáztattam, amiért beleszerettem. Én voltam az, aki megkísértette és belevezette ebbe a bűnös játékba. Nem akart ő rosszat senkinek. Egyszerűen így alakult. Vannak dolgok, amiket nem tudunk elkerülni.

             Azért haragudtam rá, mert hosszú ideje hitegetett a hazug szavaival. Először időt kért, hogy gondolkodhasson. Belementem, hetekig nem találkoztunk, és úgy tűnt, hogy minden rendben van közte és Jongin között, így kezdtem feladni a reményt és arra a döntésre jutottam, hogy tovább állok. De egyszer csak megjelent, váratlanul betoppant az életembe, és újból felforgatott mindent.

- Szeretlek, Sehun – súgta sírástól remegő hangon, miközben szorosan átölelt, és a nyakamba fúrta a fejét. Forró leheletétől kirázott a hideg. Lehunytam a szemeim, és lassan felvezettem ujjaim a hátán. Hosszú másodpercekig álltunk így a sötét előszobában az ajtó előtt. Nami vállai megremegtek. Próbálta elfojtani a hangokat, de nagyon jól tudtam, hogy sír. Neki sem lehetett könnyű ez a titkos kapcsolat, de valamiért mindig elfelejtkeztem erről. Én csak vele akartam lenni, úgy, hogy nincs előttünk egyetlen akadály sem, de amikor a legjobb barát az akadály, akkor nagyon nehéz helyes döntést hozni.

- Ne haragudj. Néha megfeledkezem róla, hogy nem csak nekem nehéz – búgtam fülébe, miközben magamhoz szorítottam törékeny testét. Még csak most vettem észre, hogy nem is viselt kabátot. Az az egyetlen ruha volt rajta, ami korábban is. Ez csak azt jelenthette, hogy a veszekedés után azonnal ide jött, és jól esett a gondolat, hogy én voltam az első személy, aki eszébe jutott.

- Itt maradhatok reggelig? - nézett fel rám nagy könnyes szemeivel.

- Persze – mosolyogtam rá kedvesen. Tudtam, hogy ezzel megnyugtatom. A következő pillanatban már az ajkaimat csókolta. A meglepettségtől nyitva maradt szemeim hamarosan lecsukódtak és átadtam magam a kellemes érzésnek, amit puha ajkai és játékos nyelve okozott. Imádtam ezt az oldalát, teljesen más volt, mint a többi lány. Azok a lányok, akikkel eddig kapcsolatom volt Nami előtt egyszerű, irányítható karakterek voltak. De Nami önálló volt, nem kellett irányítani, mindig tudta, mit akar.

És most engem akart. Azért jött, amiért eddig is. Hogy elfelejtkezem Jonginról és a problémákról. De beletörődtem, és most már bármit elveszek, amit adni tud. Még akkor is, ha nem őszinték az érzései. Ő sosem lesz az enyém, ezek az éjszakák csak ideig-óráig csillapítják a szomjamat, de a semminél még ez is jobb. Akkor miért reménykedek mégis? Miért hiszem azt, hogy reggel velem fog kilépni ezen az ajtón, mikor tudom, hogy hajnalban itt hagy, és egyedül fogok felébredni? Felejtsd el a nevetséges, romantikus érzéseket Sehun!

A fejemben lévő hangok egyre erősebbek lettek, képtelen voltam elnyomni őket. Átvették az irányítást testem felett. Elszakadtam Nami ajakitól, és egyik kezemmel benyúltam a térde alá, hogy az ölembe vegyem. Míg a hálószoba felé igyekeztem, ujjaival beletúrt hosszú hajamba és kisimította a tincseket az arcomból. Barna íriszei elidőztek az államon, számon, orromon, tüzetesen megvizsgált mindent. Tekintete szerelmes volt, ahogy figyelt, ez pedig még inkább felerősítette a benne lévő vágyat. Akármennyire is furcsán hangzik nem a teste után vágyakoztam. Azt bármikor bárkivel tudnám enyhíteni. Az én lelkem a szerelme után vágyakozott, és ahányszor így nézett rám, mindig elhitte velem, hogy van jövő kettőnk számára.

Óvatosan lefektettem az ágyra. Az ablakon beszűrődő fény elég volt ahhoz, hogy lássam, mit csinálok, és még romantikus hangulatot is varázsol a szobába. A fények is ellenem voltak. Ennek nem kellene romantikusnak lennie. Így csak még jobban fog fájni. Ujjaim utat találtak fekete ruhájának cipzárjához, amit lassan lehúztam a hátán. Mikor fenekéhez értem, elemelkedett az ágytól, így könnyedén megszabadíthattam a nem kívánatos anyagtól. Fekete csipkés fehérneműt viselt. A látványtól szinte véresre haraptam a szám. Letérdeltem combjai közé, és finom, lassú mozdulatokkal legörgettem lábairól az átlátszó harisnyát, miközben egy pillanatra sem szakadt meg a szemkontaktus köztünk.

A vér hullámvasutat megszégyenítő sebességgel cikázott az ereimben, bőröm tűzforró volt, és szinte hallani lehetett a sistergő hangot, ahogy hozzáértem a szerelmemhez. Miután lehúztam a harisnyát, Nami feljebb emelkedett, hogy szembe kerüljön velem. Két tenyerét becsúsztatta az ingem alá, és gyengéden végigsimított hasfalamon, körmeivel óvatosan belevájt húsomba. Hosszú másodpercek teltek így el. Egymást figyeltük és simogattuk a másikat ott, ahol csak értük. Ahogy haladt az idő rólam is lekerültek a ruhadarabok, először az ingből bújtam ki, ami a fekete női ruha mellé dobtam, majd a boxertől is megszabadultam. Meztelenül feküdtem Nami testére, miközben barna íriszei ide-oda cikáztak rajtam. Élveztem, ahogy felfal tekintetével. Tudtam, hogy nem tud ellenállni nekem. Ráharapott előző csókunktól duzzadt ajkára, amivel sikerült még jobban begerjesztenie. Érezni akartam őt. Selymes bőrét, ahogy hozzám préselődik, forró leheletét, amint a nyakamba szuszog és puha ajkait, miközben végigszánt velük testemen.

Most én következtem; végig csókoltam nyakától egészen a köldökéig, mire remegő sóhajok hagytál el száját. Pánt nélküli melltartójától könnyen megszabadítottam, és azonnal tenyerembe vettem egyik feszes, kerek mellét. Nem voltak se kicsit, sem nagyok, pontosan beleillett kezembe, és imádtam velük játszani.

- Te vagy a legszebb nő, akit valaha láttam – hajoltam le mellé, így mellkasunk szorosan összepréselődött. Fülcimpáját és az a mögött lévő bőrt kezdtem kényeztetni. Sajnos nyomokat sosem hagyhattam rajta, nehogy Jongin megsejtse a titkos szerelmi viszonyunkra, így mindig gondosan cirógattam ajkaimmal. Illatát mélyen magamba szívtam és próbáltam ezt minél többször megismételni. Próbáltam minden egyes hangot, mozdulatot megjegyezni, hogy még tovább emlékezhessek az együtt töltött éjszakáinkra és bármikor vissza tudjam idézni ezeket a pillanatokat, ha magányos vagy szomorú vagyok.

A levegő izzott körülöttünk, boldog voltam. Elhittem Nami korábbi szavait, mert egész éjszaka azt éreztette velem, hogy csak az enyém. Egy percre sem jutott eszünkbe Jongin vagy a külvilág, még arról is megfeledkeztem, hogy ki vagyok. Abban a pillanatban két szerelmes lélek volt jelen, akik csak egymásért éltek. Nem számított, hogy Ő Nami, aki a legjobb barátommal jár vagy hogy Én vagyok Sehun az EXO-ból, és nagy bajba keveredhet ezért. Csak az számított, hogy együtt voltunk.

            Végül hajnali ötkor fáradtam dőltem az ágyra. Egyik kezemmel magamhoz húztam Nami ziháló testét. Mindkettőnkről fojt a víz, a kósza hajtincsek a homlokomhoz tapadtak és hevesen kapkodtam levegő után. Szemeim lassan lecsukódtak. Összeszedtem utolsó erőmet és magunkra húztam volna a takarót, hogy aludjunk kicsit, mielőtt indul a gépünk, de Nami megakadályozott benne. Éreztem, ahogy elhúzódik tőlem, és felül az ágyon. Felnyitottam mindkét szemem. Odakint már egészen világos volt, így tökéletesen láthattam az arcát.

Olyan érzés volt, mintha egy több mázsás követ akasztottak volna a szívemre, teljesen elnehezült a mellkasom.

              - Ne haragudj, Sehun, akármennyire szeretnék maradni, vissza kell mennem – mondta nagyon halkan, miközben felvette a melltartóját a földről.

- Miért? - néztem rá szomorúan, hiszen mindketten nagyon jól tudtuk, hogy mi a valóság.

- Tudod, hogy nem maradhatok – ült vissza hozzám, miután magára húzta a bugyiját is. Egyik kezét az arcomra vezette, és végigsimított állam mentén.

- De...

- Sehun! Jongin nem érdemli meg ezt – biggyesztette le az ajkát. Arcára ismét lelkiismeret-furdalás ült ki, mint minden egyes elválásunknál. - Legjobb barátok vagytok. Nem tehetjük meg, hogy...

- Elég! - csattantam fel, és elfordítottam az arcom oldalra. Hangon megremegett, közel álltam a síráshoz, de nem akartam , hogy Nami gyengének lásson. - Menj el!

               - Sehun, kérlek, érts meg!

- Ugyan mit kellene megértenem? Rég tisztában vagyok azzal, hogy neked mindig csak második leszek. Idejössz, hazudsz minden alkalommal, aztán eltűnsz, és napokig, hetekig nem is érdeklődsz felőlem. Tudod... – mosolyodtam el keserűen, miközben Namira pillantottam. - Nem lenne ezzel semmi gond, ha ahogy mondtad is, Jongin nem a legjobb barátom lenne. Szeretsz te egyáltalán? Úgy ahogy én?

- Persze – pislogott rám hitetlenkedve. - Úgy ismersz, mint aki szórakozna valakivel? Szeretlek! De Jongin volt az első. Nem hagyhatom csak úgy ott. A közös emlékeink, a megszokás... Ennek ellenére téged is szeretlek. Csak várj még egy kicsit. Kérlek.

- Mire várjak?

- Talán Jongin lesz az első, aki majd kimondja, hogy Vége.

- Szóval erről van szó? Félsz és arra vársz, hogy Jongin dobjon téged?

- Igen – bólintott.

- Menj el! - szűrtem a fogaim között.

- Jól van – sóhajtott, és felállt az ágyról. Félszemmel figyeltem, ahogy felveszi a ruháját, és megigazítja a haját. Utoljára rám pillantott, mire azonnal elkaptam róla a tekintetem. Egyikünk sem szólt semmit, ott hagyott egyedül a gondolataimmal.

Ahogy sejtettem. Visszamegy Jonginhoz, mintha semmi sem történt volna. Miért vagyok ekkora hülye? Miért hiszek neki minden alkalommal? Tényleg ennyire elvakít a szerelem? De a legrosszabb, hogy tudom, hogy még ezek után is megbocsátok majd neki.